Hírek
Lecsapott az adóhivatal
2011.04.15
Szélvédőmosók ál-exportjával és a hozzá kötődő áfacsalással közel félmilliárdos adóhiányt halmozott fel egy vállalkozás, amit az adóhatóság által lefoglalt pénz és árukészlet értéke csaknem teljesen fedez is.
Az adatok és a bizonyítékok szerint úgy tűnik, hogy az elkövetői kör 2008 végétől két hónapon át nagy mennyiségű szélvédőmosó folyadékot szállított Szlovákiába. A szélvédőmosó folyadék azonban ténylegesen nem került a szlovák gazdálkodó birtokába, azt fiktív papírok felhasználásával Szlovákiából visszaszállították Magyarországra, és egyéb gazdasági társaságoknak eladták.
Az árut Szlovákiából Magyarországra "szállító" és azt Magyarországon értékesítő cég hamis áfabevallást készített, és bizonyos időszakokban nem is nyújtott be adóbevallást. Ebből adódóan 2009 első napjától 2010 végéig a cég majdnem 500 millió forintos adóhiányt halmozott fel.
A házkutatások során szinte az adóhiány teljes mértékének megfelelő összegben árukészletet és a cég Mercedesét foglalták le, valamint bankszámlát zároltak a pénzügyi nyomozók. Az elkövetői csoport vezetője előzetes letartóztatásban van, tettéért akár nyolc évi szabadságvesztést kaphat, továbbá az adóhiányért járó bírságot is meg kell fizetni.
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága az év első három hónapjában hat esetben csapott le hasonló volumenű ügyekben érintett feltételezett adócsalókra. A bíróság valamennyiüket előzetes rolex replica letartóztatásba helyezte.
Forrás: Napi; 2011. március 31.,
Fórum
Kérdéseit felteheti az email címen, hamarosan megválaszoljuk!
Csak a munkavállaló kaphat üdülési csekket adómentesen?
2009-09-07
Nem. Az Szja törvény 1.sz. melléklet 8.3. pontja alapján Üdülési csekk adómentesen adható a munkavállalónak, a munkavállaló közeli hozzátartozójának, az elhunyt munkavállaló közeli hozzátartozójának, a szakképző iskolai replica hublot king power replica rolex daytona audemars piguet royal oak offshore replica replica panerai luminor gmt patek philippe twenty-4 replica tanulónak, a kötelező szakmai gyakorlatát töltő hallgatónak, a nyugdíjas munkavállalónak és az ő közeli hozzátartozójának, azzal a megkötéssel, hogy egy magánszemély a minimálbér összegéig kaphat adómentesen ilyen juttatást. Ha több helyről részesül juttatásban, akkor összesíteni kell a juttatásokat, és úgy kell vizsgálni az összeghatárt.
Kezdő és kis- vállalkozásoknak
Könyvelés br>
Adótanácsadás
Cégalapítás
Áraink és ajánlatkérés
Elérhetőség
Bp. I.ker. Pauler u. 17.
A Déli pályaudvartól öt percre
Megközelíthető:
18-as villamossal, Metróval,
5-ös, 178-as, 105-ös, 16-os busszal
Számely Gábor
ügyvezető partner
Tel: +36
1 225 15 17
Szenes Katalin
partner
Tel: +36
1 225 15 17
Szabó Éva
vezető munkatárs
Tel: +36
1 225 15 17
Szabó Krisztina
számítástechnikai vezető
vezető munkatárs
Tel: +36
1 225 15 17